Tiszta víz
A földi élet forrása a víz. A Föld felszínének 71 százalékát víz borítja, azonban ennek csak 2,5 százaléka édesvíz. A gleccsereket és az állandó hótakarót nem számítva az édesvíz 98 százaléka felszín alatti víz, ezért kiemelten fontos a védelme. Hazánkban az ivóvízet több mint 95 százalékban felszín alatti vizekből nyerik.Az Élő Bolygó jelentésben újonnan bevezetett vízlábnyom megmutatja, hogy az egyes nemzetek lakói mennyi édesvizet használnak fel, beleértve azt is, hogy az életszínvonaluk biztosításához indokolt termékek előállításához hány liter víz szükségeltetik. Átlagosan egy ember 1,24 millió liter édesvizet fogyaszt évente, amivel egy olimpiai úszómedencét félig meg lehet tölteni.
-
Igen szűkös készletek állnak rendelkezésre, 2025-re az ENSZ előrejelzése szerint az emberiség kétharmadának nem jut elegendő víz. A tudatos vízfogyasztás érdekében mindenkinek fontos megismerkednie a fogyasztásából, az életmódjából következő vízlábnyommal.
- Jelenleg körülbelül 50 ország küzd vízhiánnyal, azonban az Egyesült Államok lakói átlagosan 2,48 millió liter vizet fogyasztanak évente. Az Élő Bolygó listán szereplő 150 országból Jemen áll a legutolsó, egyben legtakarékosabb helyen, fejenként évi 619 ezer liter vízfogyasztással. Magyarország a 126. helyen található évi 750 ezer literrel.
Jó tudni!
Egy pohár tej és egy szelet kenyér vízlábnyoma 240 liter. Egy hamburger vízlábnyoma 2400 liter. -
Az édesvízkincs védelme érdekében kerülj el minden vízpazarlást!
- Ipari, mezőgazdasági és háztartási méretekben is a víz visszaforgatásra, a hatékony vízkijuttatásra (csepegtető öntözés) kell koncentrálni.
Jó tudni!
Hazai lakossági vízfogyasztás a statisztikák alapján (2006) az egy főre eső napi mennyiség 100 liter körül alakul. (Forrás) Ha az ipar és szolgáltatás vízfogyasztását magunkért vagy magunk által, otthonunkon kívül felhasznált vízfogyasztásként fogjuk fel, akkor 510 liter az egy főre jutó napi vízfogyasztás. 2006-ban az összes vízkivétel 5166 millió köbméter volt. (Forrás: Holló Gyula, Gayer József, 2007 vízgazdálkodása, Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium) -
Az emberi tevékenység hatására mind a felszíni, mind a felszín alatti vizek elszennyeződnek.
- A vezetékes ivóvízzel ellátott lakások aránya nagyobb, mint a szennyvízelvezetési lehetőséggel ellátott lakás aránya. Ezen arányok közti különbség a közműolló.
Jó tudni!
A hazai átlagos közműolló 25 százalékos (2007), de igen nagy eltérések mutatkoznak az ország különböző régióiban.
A települési szennyvizek egynegyede Budapesten keletkezik. A fővárosban keletkező szennyvizek 95%-a már biológiai tisztítás után kerül a folyóba, ezzel jelentősen csökkentve annak terhelését. -
A tiszta ivóvíz elsősorban ivásra és főzésre való!
- Ennek ellenére szinte mindenki ivóvízzel mosogat, mos, takarít és vécét is ezzel öblít. Az elhasznált vízmennyiség tudatosítása érdekében szereltess fel helyi vízórát. Már ez 10-15 százalékos vízmegtakarítást eredményezhet.
Jó tudni!
Egy háztartás napi vízfogyasztásának megoszlása (átlagosan 2,6 fővel és 100 liter vízzel számolva):- 84 liter vécé
- 74 liter kád vagy zuhany
- 34 liter mosógép
- 19 liter mosdókagyló
- 15 liter mosogató
- 13 liter egyéb
- 11 liter öntözőkanna
- 5 liter teavízforraló
- 5 liter autó
- 260 liter összesen
-
Víztakarékos szokások meghonosítása kisebb vízfogyasztást eredményez.
- Nem kell folyatni a vizet a hideg víz megérkezéséig. Hűtőben tartsd a hideg vízzel teli kancsót!
- A zöldséget, a gyümölcsöt először álló vízben mosd le, csak utána folyó vízben.
- A mosógépből eltávozó vizet felfoghatod egy vödörben. Takarítani, toalettet leöblíteni tökéletesen megfelel.
-
Fogmosáskor, borotválkozáskor csak akkor folyjon a víz, ha használod is!
- Rendszeresíts egy fogmosó poharat. Így a fogmosás 2 liter vizet, egyébként akár 15-20 litert is igényel.
- Szakállas férfiak előnyben vannak, nem borotválkoznak, így nem is kell erre vizet áldozniuk! Különben 6-8 liter víz kell a férfiak állához naponta.
-
Inkább ötperces zuhanyzást válassz, mint teli kád fürdő!
- Míg az előbbi 40-80 liter vizet igényel, addig a fürdő akár 140 litert.
- Ha szappanozáskor sem folyik a víz, még többet nyertél! A kétszer egyperces vízcsobogással járó tusolás legfeljebb 20 litert használ. Ezt a fürdést hívják matrózfürdésnek.
-
A csöpögő csapot minél hamarabb javíttasd meg.
- Lehet, hogy csak egy tömítéscserén múlik több száz liter víz sorsa.
Jó tudni!
Ha percenként 10 csepp víz hullik le, akkor havonta 170 liter vizet, évente 2000 liter vizet vesztünk.
-
A víztakarékos berendezések nagyban hozzájárulhatnak a kisebb vízfogyasztáshoz.
- Aerátoros csapvég levegőt adagol a vízhez, így kevesebb is elég. Egy ilyen berendezés felére csökkenti a vízigényt azon az egy csapon.
- Az aerátoros, légbekeverő, porlasztó zuhanyrózsák kevesebb víz felhasználása mellett növelik a vízáramlás sebességét. Eredmény: 30-40 százalékkal kevesebb vízfogyasztás. Ilyen tusolófejet és csapot válassz!
- Az egykaros keverőcsappal szinte azonnal a kellő hőmérsékletű vizet használhatod.
-
A vécéöblítő tartály is legyen víztakarékos!
- Egy öblítéssel 10 liternyi szennyvizet gyártassz. Keress nyomógombos, tekerőcsapos megoldásokat, hogy csak az igény szerinti mennyiség (4-8 liter) fogyjon.
- Legalább 2 literrel kevesebb vizet használsz egyszerre a vécén, ha ballasztot, térfogatcsökkentő eszközt helyezel a vécétartályba. Például egy lesüllyedő (megtöltött) palackot. Új vécétartálynál a kettős nyomógombbal rendelkezőt válaszd!
- A vízöblítéses toalett alternatívája a komposzt toalett. A szerves anyag lebontása érdekében levegőztetés, szalma, illetve faforgács adagolás szükséges. Kültérre és beltérre is szerelhető.
-
Mosáskor, gépi mosogatáskor csak akkor indítsd el a gépet, ha tele is pakoltad!
- A félprogram nem azt jelenti, hogy fele annyi vízzel fog mosni, mosogatni a berendezés.
-
Öntözéshez gyűjtsd össze az esővizet!
- Növényeid meghálálják, ha lágy esővízzel öntözöd őket.
- Ivóvízfogyasztásod is csökkentheted, ha ciszternát alakítasz ki, így az esővízgyűjtést egész évben meg tudod oldani. Ha erre nincs módod, egy hordóban, dézsában is 40-50 liternyi esővíz felfogható.
-
Kosárszűrővel védj meg minden lefolyót a fizikai szennyeződésektől, amelyek könnyen dugulást okoznak. A lefolyó, a vécé nem szemetes, ne dobj bele ételmaradékot, zsiradékot, egészségügyi betétet, háztartási szemetet.
- Háztartási szennyvíz lesz a takarítás, mosás, mosogatás, fürdés és vécéöblítés során használt vizekből.
- Az elfolyó szennyvíz mennyisége gyakorlatilag az ivóvízfogyasztás nagyságrendjével azonos, fejenként és naponta 150 liter.
- A szennyvíz csatornázása, tisztítása energia és költségigényes és jelenleg sem teljes körűen megoldott.
-
Zsiradékot, használt étolajat ne önts a lefolyóba.
- Szilárd állapotú zsiradékot szemetesbe dobj. A használt étolaj különgyűjtésre való. Ha ezt nem tudod megoldani homokkal, kávézaccal, teafűvel keverve dobd a szemetesbe.
Jó tudni!
1 liter olaj egymillió liter vizet képes elszennyezni. -
A maró, fertőtlenítő vegyszerek alkalmazását kétszer is gondold meg.
- A tisztítószerekből alkalmazott mennyiség általában túl sok. A hatását ki nem fejtett vegyianyag előbb-utóbb az élő vizekbe kerül. Alkalmazz környezetbarát, biológiailag lebomló szereket.
- Dugulás elhárítására szórj 2 evőkanál szódabikarbónát a lefolyóba, majd 1,5 deciliter ecetet. Dugaszold be a lefolyót és a túlfolyó nyílást is. Hagyd így, míg a sistergés abba nem marad. Ezután forró vízzel öblítsd át a lefolyót.
-
Foszfátmentes mosó és mosogatószereket használj!
- Ne növeld az élővizek tápanyagtartalmát foszfátsókat tartalmazó háztartási szerek alkalmazásával. Ezek az anyagok többek között felelősek a vízvirágzásért, ami algaszaporodást és halpusztulást eredményezhet.
- Alternatív, környezetbarát tisztítószerek keresésében segít a Tisztítás fejezet is.
Jó tudni!
A víz minőségének javítására, öntisztuló-képességének növelésére külföldön igen elterjedtek az úgynevezett élővíz-bölcsők. Az élelmiszeripar, a háztartások, a tájépítészet, a biodinamikus kertészkedés is hasznosítja ezt a módszert. Hazai jó példát a Dunaszigeti Erdei Iskola Ökoparkjában láthatsz. -
Ne használj, ne vásárolj "konyhamalac"-ot, mely konyhai hulladékdarálót jelent.
- Energiapazarlás és feleslegesen megnöveli a szervesanyag-tartalmat, így a szennyvizek tisztítási költségét. Komposztban van a helye az ilyen szilárd maradékoknak.
-
A szennyvíz kezelése házi kisberendezésekkel is megoldható, ha csatornázatlan területen élsz.
- Saját magad, környezeted védelme, gyermekeid egészséges élettere megőrzése érdekében érdemes házi szennyvíztisztító berendezést beüzemelned, ha csatornázatlan területen élsz.
Jó tudni!
A kezeletlen szennyvíz elvezetése közvetlenül élővízbe, talajba, szivárgó pöcegödörbe, régi fúrt kutakba szigorúan tilos. -
Ismerkedj meg a nádgyökérzónás víztisztítási lehetőséggel! Kisléptékű, közösségi szennyvíztisztítás megoldásra találsz így.
- Ha a háztartásodban komposzt toalett működik, akkor a keletkező mosogató, mosó és fürdővíz az úgynevezett "szürke víz". A szürkevíz tisztítás előfeltétele, hogy biológiailag gyorsan lebomló tenzideket tartalmazó mosószereket használj, ne legyen fotóvegyszer, fehérítőszer vagy más veszélyes anyag a tisztítandó vízben.




